Vendégkönyv
    1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |     

Írta: Pap László - 2012-07-09 14:00:50
Kedves látogatók, tisztelt Ügyfeleink.

Mint azt már biztosan mindenki tudja, páratlan garanciális feltételekkel igyekszünk ügyfeleink rendelkezésére állni. Szerencsére nagyon ritkán fordul elő, hogy valakinek valamilyen terméket vissza kell hoznia, de mint ahogyan mindenben ami el tud romolni egyszer el is romlik, volt már cégünk történelmében több meghibásodás is.

Egy kedves ügyfelem egy kompresszort hozott el javításra, amihez nem volt alkatrész, ezért várni kellett a javításra körülbelül 2 hetet. A kompresszorra akkor én elfelejtettem ráírni az ügyfél nevét telefonszámát. Ez az én hibám belátom, de amikor azt elfelejtettem, nem is gondoltam arra, hogy esetleg a vevőnk sosem fogja keresni majd a meghibásodott kompresszort. A készülék fél éve itt várja gazdáját, de hiába. Kérem aki magára ismer a történetben, jelentkezzen a kompresszora készen van, fizetni nem kell érte, de foglalja itt a helyet, illetve rossz érzés nekünk, hogy nem tudjuk átadni a készüléket.

Továbbá van itt még két pisztoly is. Ezek postán érkeztek, kibontás után találtunk benne egy papírt. A javításra tartalmaz kéréseket, és egy festékrendelés is van a papíron. Sajnos azonban a papír sem aláírva nincs, illetve más információt sem tartalmaz a tulajdonosról.
A pisztolyok csaknem 2 hónapja itt vannak az asztalomon, de nem tudom kinek visszaküldeni.

A fentiek miatt mindenkit kérek arra, hogy ha nekünk küld valamit, olyan papírt tegyen a dobozba, melyről az is egyértelműen kiderül, hogy ki a feladó. Én tudom, hogy van aki a feladás előtt egy héttel telefonált már, és mondta, hogy talán küld valamit, de sajnos az én fejem sem számítógép, hisz már a 36 évemet taposom. Ilyenkor az ember agya már nem túl friss.

Köszönettel:
Pap László

Írta: M.Viktor - 2012-07-05 15:17:52
Szia! Azzal a kérdéssel fordulok hozzád... csak vicceltem! Megkaptam a terméket tényleg villámgyorsan ideért, pedig a Posta nem mindig erről híres. Köszi ismételten a korrekt kiszolgálást!!!

Írta: T.D. - 2012-06-19 15:24:23
köszönöm a segítséget tegnap 21 órakor:) nagyon boldog vagyok hogy végre működik rendesem nem gondoltam volna hogy csak koszos volt aszt hittem komolyabb

Írta: Horváth Szilárd - 2012-06-11 12:06:33
Már a második pisztolyt rendelem, ezidáig teljesen meg vagyok elégedve a céggel és a termékekkel egyaránt. További sok siket!
cajonstudio

Írta: Pap László - 2012-06-11 10:54:01
Tisztelt Ügyfeleim, kedves Látogatók.

Ma egy kedves ügyfelünk elmondta, hogy nem mert engem felhívni telefonon, mert itt a vendégkönyvben azt olvasta, hogy az email megkeresést preferáljuk.
Én sosem írtam effélét, és természetesen teljesen mindegy milyen módon veszi fel velem valaki a kapcsolatot, pusztán 3 dolgot jegyeznék meg ezzel kapcsolatban úgy, hogy ezzel tényleg senkit nincs szándékomban megbántani, ráadásul ha végig gondoljuk, nem is az én érdekeimet szolgálják a javaslatok.

1.: Gyakran látok itt a vendégkönyvben szakmai, vagy általános kérdéseket.
Amikor én kérdéseket kapok, 80%-ban a válaszhoz vissza kell kérdezzek, mert a kérdés nem tartalmaz ahhoz elegendő információt, hogy azt megfelelően megválaszoljam. Ilyenkor olyan választ kell adnom, ahol arra próbálok magyarázatot adni, hogy mért nem tudok válaszolni. Ez kellemetlen, és nincs értelme. Itt a vendégkönyvben konzultációra nincs lehetőség.
Továbbá a vendégkönyvet olvasó látogatók sem mások kérdéseire kíváncsiak, hanem a velünk kapcsolatos tapasztalatokra.
Tehát a vendégkönyv nem szakmai fórum, hanem egy felület, ahol véleményt lehet mondani. Leírhatjátok, hogy mennyire kötekedő vagyok, ide tartozik, hogy a pisztolyokat mennyire könnyű takarítani, a festékről le lehet írni, hogy nem volt rajta címke, késett a posta, vagy esetleg megint nem megfelelő színű festéket tettünk bele, mert a kékre azt hittük sötétkék kell, te pedig világosra gondoltál.

2.: Szintén gyakran vesztünk ügyfelet, illetve leendő ügyfeleink veszítenek el bennünket azzal, hogy éjjel hívnak fel telefonon jelentéktelen dolgok miatt. Például szombat 23:45 kor felhívott valaki, hogy majd a jövő hónapban szeretne valamit, de meséljem el milyen termék mire jó, és majd ha aktuális lesz választ.
Mivel a másfél éves kislányom felsírt a csengésre, illetve pont ezért nem volt jó kedvem, mindenki rosszul járt. Én hiába akartam segítőkésznek tűnni, nem sikerült annyira, hogy a telefonáló valaha még visszahívjon.
Lehet engem éjjel is hívni, de ilyenkor szeretem, ha a dolog sürgős. Mondjuk lángol a kompresszor, vagy hasonló gondokkal tényleg hívjatok éjjel kettőkor is, de ha nem fontos….

3.: Havonta átlag 10-12 esetben foglalnak nálam le úgy időpontot emberek, hogy nem jelennek meg. Ilyenkor nem tudom mi lenne a helyes, de az ilyen ügyfelek sem jönnek el már később sem, mert szégyellik, hogy nem jöttek el a megbeszélt időpontban. Ezért azt javaslom csak akkor foglaltassatok időpontot, ha vagy valóban eljöttök, vagy előtte szóltok, hogy nem tudtok jönni. Olyan kellemetlen, amikor hétvégén azért nem megyünk kirándulni mert jön valaki, aki sosem ér ide.

Végül szeretném meg egyszer leszögezni, hogy a fentiek nem csak nekem jelentenek problémát, hanem megakadályozzák azt, hogy minőségi kiszolgálásban részesíthessek mindenkit. Illetve nem akartam megsérteni senkit.

Pap László

Írta: T.D. - 2012-06-09 21:50:46
Én régebben vetem egy kompresszot (airbrush minit tartály nélkül)és nem működik megfelelően. (Szerintem a nyomáskapcsoló valahogy el állítódott mert) nem kapcsol időben ha lecsökken a nyomás és akkor el kezd ugrálni,rázkódni és halkabban berregni.mit csináljak vele?
Pap László válaszolta ebben az időpontban: 2012-06-11 10:36:28
Kedves T.D,

Sajnos érdemben nem tudok válaszolni kérdésedre, mert nincs hozzá elegendő információm.
Az első kérdésem mindig az szokott lenni, hogy ez a mi készülékünk?
Sajnos ha nem, nem nagyon tudok majd segíteni, ha pedig igen, a következő módokon tudok segíteni függetlenül attól, hogy a készülék garanciális e vagy sem:

- Emailben megkeresel, és levelezésben tisztázzuk a problémát. Kérdések, válaszok, és kiderül mi a probléma. Küldünk alkatrészt, és emailben leírt instrukciók alapján beszereled az alkatrészt.

- Elküldöd hozzánk a postán a terméket, megjavítjuk, és küldjük vissza.
- Feljössz MSN-en, vagy Skype-on, és a távsegítséggel történő hiba keresést megcsináljuk, majd ha kiderült, és alkatrész is szükséges, azt elküldjük, illetve utána azt segítünk beépíteni.
- Végül el is jöhetsz hozzánk, megnézzük, és meg is várhatod ha javításra van szükség.

Ezekre bármikor van lehetőség, és azonnali segítséget tudunk adni. Ennek azonban feltétele, hogy a mi kompresszorunk legyen, hisz én sem vagyok a világ esze, hogy minden termékhez értsek, illetve sajnos az alkatrészeink sem szoktak megfelelőek lenni más készülékekhez.

Köszönettel:
Pap László

Írta: Sáry Zsolt - 2012-06-07 20:18:45
Szia!

Természetesen nézem, hogy válaszolsz-e :-)
Emailem: dizelpofogo kukac freemailponthu

Három típust írtam, te kettőt, vagy csak elírtad és háromra gondoltál?

A 254-es típussal szemezek leginkább, de gondoltam megkérdem, hogy csak tartályban különböznek-e, illetve van-e valamelyiknek előnye a másikkal szemben.
Pap László válaszolta ebben az időpontban: 2012-06-08 09:23:14
Kedves Zsolt,

Örülök, hogy nézed az oldalt, de ennek ellenére szeretném megjegyezni, hogy ez egy vendégkönyv, nem fórum. Számos oka van annak, hogy az emaiels konzultációt előnyösebbnek tartjuk, és ennek az egyik legnagyobb oka, hogy az ide látogató ügyfelek nem biztos, hogy több A4-oldalnyi szakmai leveleket szeretnének olvasni.

A Grand Air kompresszorcsalád oldala a következő:
http://www.paplaszlo.com/ad253.html

Sajnos tudom nem tökéletes, és egyes képek sem rendesen jelennek meg. Felül láthatóak a minden kompresszorra érvényes adatok, motorjukat tekintve mind azonos.
Lentebb, minden kompresszor külön részletezve van, mindegyikről egyesével leírom mi mért jobb, vagy rosszabb. A tartályok formabéli különbsége csakis optikai szempont, mérete pedig műszaki szempontból fontos.

Köszönettel:
Pap László

Írta: Sáry Zsolt - 2012-06-06 17:27:20
Személyes átvételre hétköznapokon van lehetőség?

A 254, 255 és 256-os kompresszorok csak tartályban különböznek, vagy motorikusan is?
Pap László válaszolta ebben az időpontban: 2012-06-06 20:50:16
Kedves Zsolt,

Nem adtál email címet, így nem tudom valaha olvasod e az üzenetem. Pont ezért kérek mindenkit, emailben tegye fel az ilyen kérdéseket, mert egyébként nem sok értelme van.
Személyesen hozzánk bármikor lehet jönni, kora reggeltől késő estig, de minden esetben időpont egyeztetést igényel a látogatás.
A két említett kompresszor motorja azonos. Sajnos mindkettő kifogyóban van.

Pap László

Írta: lol xĐĐ - 2012-06-05 18:21:35
tök jó cuccok vannak az oldalon de lehetnének egy kicsit ólcsóbbak, vagy lehetnének akciók is...
Pap László válaszolta ebben az időpontban: 2012-06-05 19:39:07
Kedves „lol”,

Jól látod a dolgot, valóban tök jó cuccok vannak az oldalamon. Sajnos ha olcsó cuccok lennének, nem lehetnének tök jók, de mi inkább jókkal akarunk foglalkozni, mintsem olcsókkal.
Vállalkozásunk teljesen korrektül működik, nem élünk az akciók adta átverés lehetőségével. Azon viszonteladóink, akik akciót hirdetnek meg, egy magasabb árat írnak ki a termékre, mint amit ér, és onnan akcióznak. Az árengedmény sosem valóság, és azon emberek vannak átverve, akik nem akcióban vásárolnak.
Mondhatnánk úgy is, hogy egy magasabb árból tudunk engedni.:-)

Nem kenyerünk az ámítás. Jó termék nem olcsón, nem drágán, hanem korrekt áron. Ez az üzletpolitika az egyetlen, mely hosszú távon szolgálja ügyfeleink érdekeit.

Köszönjük a hozzászólásod.

Pap László


Írta: norbert - 2012-06-01 22:52:09
jonapott kivanok kaptam ajandekba egy air brush combi festokeszletet es a kopresszorja 15 perc festes utan tuzzz forro mitol van ez nem jo a kpresszor? esetleg lehet mas kompreszort tenni a air brushoz?
Pap László válaszolta ebben az időpontban: 2012-06-02 08:06:01
Kedves Norbert,

Már nem is merem mondani, hogy ugye ez nem fórum.

Sajnos mivel a kompresszorát, illetve pisztolyát nem ismerem, nem tudok a kérdésekben nyilatkozni.
Ha emailben elküldené nekem a paramétereket, lehetséges tudok segíteni, de elsősorban én a saját termékeinknek vagyok doktora, hisz ezekkel vannak tapasztalataink.

Köszönettel:
Pap László

    1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |     


 
Szerkesztő: Pap László Email: lszlp2625@gmail.com